A tápiószelei múzeum története két szálon indult. Az egyik szál Blaskovich György és János régészeti tevékenysége, amelyet 1923-ban Tápiószentmártonban előkerült szkíta fejedelmi pajzsdísz: az aranyszarvas, majd a tápiószelei szkíta temető feltárása (1938-1953) fémjelez.
A múzeumtörténet másik szála a Blaskovichok műgyűjtése, amelynek kezdete a nagyapa, Blaskovich Gyula (1806-1850) nevéhez fűződik. 1848 tavaszán festményeket és metszeteket vásárolt Pyrker János László egri érsek hagyatékából. A nyilvánosság előtt először ifjabb Gyula (1843-1911) szerepeltette a magán kollekció néhány értékes darabját (Nagybánya 1889, Budapest 1896, Kassa 1903). Blaskovich György és János Tápiószelére költözésük után (1912) tudatosan tovább gyarapították az örökölt anyagot.
A Blaskovich kúriában 1947. május 10-én megalakult a Magyar Nemzeti Múzeum tápiószelei Múzeumi Gyűjtőhelye. Tovább folytatódtak a feltárások. Előkészítő, szervező feladatokat – most már a Magyar Nemzeti Múzeum képviseletében – Blaskovich György és János látták el. Az ásatásokkal kapcsolatos teendők mellett a Múzeumi Gyűjtőhely kiemelt feladata volt a környék régészeti emlékeinek gyűjtése, a felbukkanó leletek mentése. A gyűjtőhely 1952-ben állami múzeumi rangot kapott. A tápiószelei múzeum vezetői életük végéig a fivérek voltak. Blaskovich György 1960. január 14-én, és testvére Blaskovich János 1967. március 19-én hunyt el. Alapítóik emlékére 1968 óta viseli a tápiószelei intézmény a Blaskovich Múzeum nevet.